A vírus ezekben a hetekben fog végigsöpörni a magyar társadalmon. Körülbelül minden tizedik olyan ember, aki maszk nélkül odaáll közvetlenül mellénk, fertőzött. Akik most megfertőződnek, ha kórházba kerülnek, nem jut majd nekik elegendő orvos. Nagyságrendileg 10 000 halottra számíthatunk. A szabályos maszkviselésen, a távolságtartáson és a kézmosáson kívül a legfőbb, amit tehetünk, az, hogy amennyire tudjuk, kerüljük azokat a helyeket, ahol megfertőződhetünk. És persze figyelünk magunkra, eleget pihenünk és egészségesen étkezünk.
Ezek a hetek lesznek a legkritikusabbak. Utána, ahogy a társadalom jelentős része - így vagy úgy - túlesik a fertőzésen, körülbelül a szeptemberi-októberi szintre fog visszacsökkenni a kockázat. Kialakul ugyanis egy részleges és ideiglenes nyájimmunitásunk. Télen, a védőoltásoknak hála pedig reméljük, hogy végre vége lesz ennek a rémálomnak.
Az önző érdek
Tavasszal a járvány megállítása volt a tét, nem sokon múlott a siker, szerencse is kellett hozzá. Ekkor a felelőtlen ember sokkal nagyobb kárt okozott a társadalomnak, mint saját magának. Hiszen bár felelőtlen viselkedés mellett is kicsi volt az esélye, hogy megfertőződjön, de olyankor a rajta átmenő fertőzési láncok révén százakkal is növelhette a fertőzöttek számát, illetve a járvány visszaszorításának sikerét is kockáztathatta. Teljesen reális például, hogy egy felelőtlen ember megfertőződött, és továbbadta másoknak, akik továbbadták másoknak, akik továbbadták másoknak, akik közül valaki belehalt.
Most azonban más a helyzet. Most hatalmas a fertőzöttség, sajnos már csak a nyájimmunitásra tudunk támaszkodni és nem az összes fertőzési lánc elvágására. (Tehát elbuktuk a csatát, csak a kármentés maradt.) Most a felelőtlen ember nagy eséllyel meg is fertőződik, és ezzel sokkal jobban veszélyezteti saját és családja egészségét, mint tavasszal. De a társadalomnak most kisebb károkat okoz, mivel többnyire olyanoknak tudja átadni a vírust, akik már találkoztak vagy amúgy is találkoznának vele.
Tehát tavasszal és nyáron az önző embereknek és a hülyéknek lehetett okuk arra, hogy ne tartsák be a járványügyi védekezést. Most már inkább csak a hülyéknek.
Az eddigi védekezés mérlege és a védőoltás
Tavasszal valószínűleg a vírus egy kicsit veszélyesebb változatával volt dolgunk, és az orvosok is kevésbé tudták a hatékony gyógymódot, minden téren kevésbé voltunk felkészülve rá. Ha akkor szétterjed a járvány, annak nagyságrendileg 10 000-rel több halálos áldozata lett volna, mint amennyi most lesz. Legalább ennyi ember életét mentettük meg azzal, hogy az első hullámot megállítottuk. Erre joggal lehettünk büszkék!
Sajnos a második hullám megállítására nem volt elegendő akarat, pedig már nem lett volna messze a védőoltás. Egy ilyen kudarchoz nem kell többségi ellenállás, elég hozzá egy felelőtlen kisebbség is, és egy közeg, ami eltűri a felelőtlenségüket. Ezért köszönetet mondhatunk alsó és felső szinten mindenkinek, aki szabotálta a védekezést. Nem azokra gondolok, akik felelős kompromisszumot kerestek a védekezés és a normális élet között, ők a jó oldalon álltak. Hanem például azokra, akik azt hirdették, hogy ez a „vírushiszti” csak egy összeesküvés, vagy nem veszélyesebb az influenzánál, vagy a maszk nem is használ. Vagy tömegrendezvényeket szerveztek, engedélyeztek, vagy csak bármilyen tömegbe „bátran” bementek. És azokra, akiknek hatalmukban állt volna tenni valamit, de inkább homokba dugták a fejüket, vagy látszatintézkedéseket hoztak. Reméljük, hogy most ők büszkék magukra, és együtt tudnak élni az általuk okozott halálesetek tudatával!
És még egy kört le kell majd futni. Remélhetőleg a télen jön a védőoltás, de már itt vannak köztünk az oltásellenesek, akik nagyon tudják, hogy már a koronavírust is azért találták ki, hogy az oltással csipet ültessenek belénk a zsidók és a románok. Ez azért nagy baj, mert a védőoltás csak a beoltott emberek többségének ad védettséget, de nem mindenkinek. Akikben nem alakul ki védettség, azokat a többiek nyájimmunitása védhetné meg. De ha a kormány nem teszi mindenkinek kötelezővé az oltást, és elég sokan nem kérnek belőle, akkor velük együtt még mindig maradhat elegendő fertőzőképes ember ahhoz, hogy védekezés nélkül a vírus képes legyen az immunitás nélküliek között is terjedni.
Feltéve, hogy a védőoltás a most zajló teszteken is biztonságosnak bizonyul, és a szakértői társadalom (a szokásos egy-két hangos kivételtől eltekintve) jóváhagyja, akkor az oltás megtagadásához egyszerre kell majd önzőnek és hülyének is lenni.
A halálesetek számának alakulása Magyarországon (Wikipedia)A pozitív PCR-tesztek arányának alakulása Magyarországon (Wikipedia)
A PCR-teszttel igazolt fertőzések számának alakulása Magyarországon (Wikipedia)